1.rész

A 20. szülinap

A gépem előtt ültem és neteztem. Ilyen világmegváltó terveim voltak a huszadik születésnapomon. Persze a mostohaanyám Rachel azzal nyaggatott , hogy elvesztegetem ezt a szép napot amikor süt kint a nap. Hát igen, Londonban nem túl sokszor süt a nap. Mikor azt mondtam neki, hogy lesz még napsütéses nap azt felelte, hogy nem a születésnapomon. Erre megadtam magam. Felmentem a szobámba és lehoztam a laptopom a kertbe. Eléggé nyirkos volt a fű ezért a padra ültem de arra is terítettem egy pokrócot mert a fa eléggé átitatódott vízzel. Törökülésbe ültem és rámentem a közösségi oldalra. Semmi nem történt pedig általában a XXI. században szokott. Ezután már tényleg nem tudtam mit csinálni. Összezártam a gépem és becsuktam a szemem miközben hátradöntöttem a fejem. Élveztem a napsütést. Langyosan melengette hófehér bőröm. Azután előhalásztam a zsebemből a mobilom. Pittyegve tudatta velem, hogy egy rakás sms-em jött. Gondoltam. Gyorsan átfutottam őket. Írtak a nagyiék, hogy nagyon szeretnek és küldik az ajándékomat a postán. Néhány osztálytársam is írt meg a legjobb barátnőm, hogy nemsokára átjön és akkor csapunk valami bulit. Eléggé ismer. Nem hagyja, hogy unatkozzam. Főleg a szülinapomon nem. Aztán megnéztem ki írt még. Apa, aki sajnos valami konferencián van Spanyolországban, azt üzente, hogy ne búslakodjak majd bepótoljuk. Nem búslakodom én. Húsz évig folyton konferenciákra és értekezletekre járt. Alig láttam egész életemben. Szinte olyan volt a gyerekkorom mintha saját lakásom lenne ahol egyedül laknék. Ja, szinte. Mert anyám hét éves koromban meghalt. Nem tudjuk, hogyan, legalábbis én biztos nem. Még a testét sem láttam a temetésen mert apám szerint így megkímélt engem. Nem igazán. Azután apám ugyanúgy utazgatott a különféle konferenciákra. Tizennégy éves koromban ismerkedett meg a mostani mostohaanyámmal Rachellel. Nem mondom, hogy utálom bár egy féléven keresztül ki nem állhattam. Akkor kezdtem kamaszodni és úgy éreztem, hogy a világ ellenem van és Rachel azért jött, hogy kitörölje anyu emlékét apuból. De ez nem így történt. És Rachel mindig próbált a kedvemben járni. Egyre kevésbé nehezteltem rá és végül megkedveltem. Visszacsúsztattam a telefont a zsebembe és a laptopommal együtt visszamentem a házba. Rachel a kanapén ült és tv-t nézett. Mikor becsapódott a kertbe vezető ajtó meglepetten nézett felém.
-Ennyi, Amanda? Nem maradsz esetleg tovább kint? Ritka az ilyen jó idő, ha még nyár is van-mosolygott kedvesen.
-Nem kösz. Egy időre kinapoztam magam-erőltettem magamra egy mosolyt és visszavonultam a szobámba. Unatkoztam. Az ágyamon feküdtem és néztem a plafont. Valami elkezdett motoszkálni a fejemben. A születésem. Nem emlékeztem, hogy anyu bármit is mesélt volna erről vagy akár apám. És sose kérdezgették, hogy mi leszek ha felnövök, pedig ez annyira tipikus, szülői kérdés. Emlékszem, egyszer, olyan hét évesen elkezdtem arról magyarázni, hogy állatorvos leszek. Ők nem bólogattak vagy dicsértek volna hanem csak lesajnálóan mosolyogtak. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam az ágyról, annyira nagy lendülettel, hogy megszédültem. Egy percig az ágy szélébe kapaszkodtam és vártam, azután nesztelenül surrantam át apa dolgozószobájába. A szoba nagyon rendezett volt. A piszkos kék falakon sehol egy kép, sehol egy poszter, csupán egy naptár, egy parafatábla és egy óra árválkodott ott. A fekete roló most is lehúzva mint mindig. A nagy mahagóni íróasztalon rendben a dossziék. A ceruzatartóban minden toll ugyanolyan volt és minden ceruza hegyesre faragva. Az irodaszék szépen betolva. A billentyűzettartó sem lógott ki. Az asztal pokoli rendjét hangsúlyozta az előre néző monitor. Az asztal mellett lévő fém szemeteskuka csakugyan kongott az ürességtől. Azután volt a szekrény. Mindegyik fiókra ki volt ragasztva, hogy milyen iratok vannak benne. Felülről lefelé így álltak: Munka, Ház és berendezés, Számlák, Család, Szigorúan titkos. Odamasíroztam a szekrényhez és leguggoltam. De engem egyáltalán nem a Szigorúan titkos felirat érdekelt. Kihúztam a Család feliratút és böngészni kezdtem. Ott volt apu neve, anyu neve, Rachelé és leghátul az enyém. Hamar kikotortam belőle a születési anyakönyvi kivonatomat. Halkan visszacsuktam a fiókot és visszaosontam a szobámba. Szerencsére Rachel nem látott mert a konyhában volt. Ledőltem az ágyamra és érdeklődve nyitottam ki a könyvecskét. Kiderült, hogy a vércsoportom AB pozitív. Klassz. A születési helyem ismeretlen volt. Anyám és apám neve. Oltásokat mind megkaptam. Nem csodálkoztam mert senki nem szólt, hogy rühes lenék vagy ilyesmi. Azután a születésem pontos időpontja. Még időjárás is volt említve. Este hét óra. Aztán magától ráncba szaladt a szemöldököm. Szikrázó napsütés? Az, hogy a francba lehetett este hét órakor? Na, jó nyár volt de akkor is. Eddig életemben nem láttam még Londonban szikrázó napsütést. Elmélkedésemet a hirtelen nyíló ajtó törte meg. Fejemben cikáztak a gondolatok. Ott ültem az ágyon, jól láthatóan az anyakönyvi kivonatommal a kezemben. Ha Rachel elkap tuti végem....